2012. február 26., vasárnap

Első gyöngyhímzésem

Engem sem került el a kór...
Ismét szakkörre mehettem, és "kívánság szerint" fűzhettem Szilvinél.

Már régóta tetszenek BéKata és Anna alkotásai, gondoltam valami egyszerűt kipróbálok.

Nagyon tetszik a rózsakvarc, vettem is már egy pár golyót belőle, de natúr ékszerben totál elveszik a bőrön. Aztán megláttam a Kézügyes kirakatában ezt a cabochon-t, és megszületett az elhatározás.

A kis kővel és nagy lelkesedéssel cseppentem a tanfolyamra. Szilvi mindenben segített, bőrt válogattunk, ragasztottunk, befoglaltunk, kartont szabtunk...és minden volt neki ami csak kellett, hogy műremek szülessen belőle.

A három óra alatt rengeteget tanultam, sokat haladtunk - egyedül a széle csipkét kellett itthon befejezni -, sőtt még a csavarodó herringet is megtanultam. Őszintén szólva ez volt a legmacerásabb, 15/0-s kásából nem épp haladós, ráadásul mindig tört valami! :-(

Amikor elkészült a medál, valami még hiányzott, de a bőr már rajta volt a hátán. Csak puszta kíváncsiságból fűzögettem szoknyácskát az aljára, de annyira megtetszett, hogy rajta hagytam.


Nagyon tetszik a technika, biztos lesz folytatás. Annánál már ki is néztem egy pár ásványt, de nehéz a választás. ;-)

13 megjegyzés:

  1. Nagyon finom,nőies ékszer került ki ismét a kezeid közül!

    VálaszTörlés
  2. Hú de gyönyörű! Nagyon szép munka, és finom színek! Tökéletes!!!!

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörűséges !!!
    A színei nagyon tetszenek !!!
    A lánc is pont hozzá való !!!

    VálaszTörlés
  4. Magdi gyöngyékszerein keresztül tértem be hozzád, de ilyen fenségesen, finoman elegáns ékszer miatt bőven megérte. Csodálatos darab született meg a kezeid alatt!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép! Ha ilyen a kezdet, akkor milyen lesz a folytatás:))

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép, nagyon ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  7. Legiesen konnyed ,kecses ekszer.
    15 os csavart herring ,hat nem egy halados minta de megerte bibelodni vele mert tokeletes lett. A medal is alomszep ,nagyon szepre sikerult.

    VálaszTörlés
  8. Már alig vártam, hogy láthassam a végeredményt!! Tudtam, hogy hétvégén befejezed:) Pont olyan "Pirosos" lett, egyszerűen gyönyörű!! Most már tudom, hogy én se sokáig bírom ki, hogy nekifogjak!!

    VálaszTörlés
  9. Gratulálok, gyönyörűszép!!!
    :-)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szép, finom munka, csodás kidolgozás! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  11. Csodaszép ékszer! Örülök, hogy téged is "megfertőzött" a gyöngyhímzés. Én is várom a következőket. És gratulálok a picasa albumhoz,nagyon szép!

    VálaszTörlés
  12. Piros, ez eszméletlen szép lett, nem lehet betelni vele.

    VálaszTörlés
  13. Nagyon finom színei vannak, gyönyörű lett, profi munka, nem látszik rajta, hogy első.

    VálaszTörlés