2019. április 7., vasárnap

Sujtás és szőrme

Nagyon rég kinéztem már ezt a fülbevalót magamnak, de akkor még nem tudtam sujtani. Két tanfolyamon is részt vettem Editnél, hogy biztosan olyan legyen majd mint amilyennek megálmodtam. 

Aztán BéKata egyik tanfolyamán belevágtam és nagy reményekkel összebénáztam az egyik felét. A szőrrel nagy bajban voltam, nem tudtam milyen formát kell vágni alá, ráadásul egy hosszabb szőrű változatra esett először a választásom, ami nem bizonyult jónak.

Gondoltam sebaj amíg megérik a gondolat elkészítem a másik felét is. Nagyon érdekes hogy otthon, határidőszorítás nélkül mennyivel jobban ment a párja. Bár az is igaz, hogy másodszorra már nem kellett kitalálni a zsinórhosszakat és azt hogy mi hogyan kapcsolódjon, hova kerüljenek a végek.  

Mivel a szőrt nem tudtam olyanra hajtogatni mint amilyenre szerettem volna toll ügyileg is körbenéztem, volt egy pár nagyon jó változat, de a hozzáerősítés feladta volna a leckét. 

Aztán a következő tanfolyamon néztünk hozzá másfajta szőrt és meg is lett az eredmény amire vágytam. 

Viszont télvíz idején nem szívesen flangálok egy szál felsőben így váratott magára hogy debütálni tudjak nektek benne.

De egyszer mindennek eljön az ideje :)

2 megjegyzés: